A vasárnapom ezen a héten utazásra lett szentelve. Villám baráti látogatás vidéken ;)

Most nem mennék bele részletesen, milyen elviselhetetlen bármilyen város a 40 fokban... inkább a lényegre térek. Lekéstem ugyanis az eredetileg betervezett hazafelé tartó vonatot, így csak a legutolsót értem el, ami a "gyors" kategóriába tartozott. Semmi baj, legalább nem kapok tüdőgyulladást a turbó fokozatra kapcsolt központi légkondícionálótól, ami az IC-n szokás. Némileg fáradtan foglaltam el a fülkét, ledobtam a lábamról a papucsot és végignyúltam az üléseken. Kicsit még mocorogtam, mikor megéreztem, hogy valami nem klappol. A fészkelődés közepette sikerült teljesen szétkennem az 50 fokban megolvadt, ülésre ragasztott rágógumit a szoknyámon. Félhangosan említést tettem az illető összes nőnemű felmenőjéről, majd megpróbáltam levakarni magamról az undok ragacsot. Közben a vonat fékezett egyet, az összes egyensúlyérzékemet latba kellett vetnem, hogy fent bírjak maradni rögtönzött fekhelyemen. Persze az egyik papucsom vígan beszánkázott az ülések alá. Méghozzá annyira hátra, hogy azt sose értem volna el egyedül. Lehasaltam a földre, szemrevételeztem a helyzetet, majd némi tanakodás után felvettem a lábamra a megmaradó lábbelim, és kiugráltam segítségért. Éjszakai vonat, sehol senki. Végre szembe jött velem a kalauz. Sekélyes szókincsemmel képtelen vagyok leírni, milyen arcot vágott, mikor meglátott felé ugrálni fél lábon egy miniszoknyás nőszemélyt, aki állig poros volt (a földön fetrengve sikerült fel is mosnom a padlót), a haja pedig furcsán zilált... Mikor elmagyaráztam neki, milyen baleset ért, felröhögött, de nagyon készségesen sietett megmentésemre. Neki is legalább 10 percébe került, mire sikerült kiszabadítania a papucsomat az ülések alatti csövek közül, közben pedig viccesen megjegyezte, nem is sejtette, hogy ma éjjel Hamupipőkével személyesen fog találkozni :)

Miután megkaparintottam a szökött lábbelit, újra elhelyezkedtem. Gondoltam ennyi izgalom után végre elolvashatom az újságot, amit az útra vettem. Ahogy kihajtogattam a táskámban papírgalacsinná gyűrődött médiumot, abban a pillanatban elment az áram és éjszakai sötétség borult a fülkére. Persze nem csak az enyémre, hanem az egész kocsiban nem volt egy árva pislákoló fényforrás. Olvasás sztorno, maradt hát az alvás... amit elég nehéz kivitelezni egy levegőtlen kis helyiségben. (ó neeem. az ablakot mindössze egyszer tudtam lehúzni, aztán a háttérzaj megszüntetésére visszacsuktam, mert telefonáltam. Mondanom se kell, soha többet nem nyílt ki újra ;) )
Ráérős időmben azt találam ki, hogy talán le kéne szállni Kőbányán. Mégis csak fél órát spórolnék az utazással. Le is szálltam volna, ha ez a bizonyos BUDAPESTI megálló legalább ki lett volna táblázva. Vagy bemondják. Vagy akármi. Végül a már említett rendkívül szimpatikus kalauztól kellett megtudnom, hogy az a kivilágítatlan pusztaság, ahol pár perce fékezett a vonat... na az volt a megálló! Hiába no. Ez a magyar valóság :)

Végül azért szerencsésen hazaértem. Köszönöm a kellemes napot, és jó társaságot mindenkinek! :-)

Ui: Legközelebb kocsival megyek :P

Ui2: tudom... nekem semmi sem elég jó :P

(Ehhez előbb lsd. a "Fing shui" c. posztot)

Szóval a nővérem volt szíves figyelmeztetni, hogy egyedül nem maradhat az a pillangó ott a függönyön. Áthoztam hát hozzá a másik szobából egyet, társnak. Ráadásul rózsaszín a lelkem, úgyhogy passzoltak is volna. Erre mit ad isten? Két nap múlva eltört a csiptető része a "lány pillének", és egy határozott mozdulattal a mélybe vetette magát. Pont akkor, mikor beléptem a szobába. Pár másodpercet ácsorogtam az atomjaira hullott tetem fölött, majd félhangosan megszólaltam. - Hát ez megdöglött.

Úgy látszik igaz az a mondás, mely szerint ami nem megy, azt nem kell erőltetni. 

Ui: Igeeen, visszatértem :)

https://www.youtube.com/watch?v=5XnLkheCe5c

Még mielőtt megijednétek: nem, még nem kezdem újra a blogolást. Tehát folytatódik a kényszerpihi, ez a ráadás csupán ;) És NEM VAGYOK FÜGGŐ :D

Nem tudom, voltatok-e már úgy, hogy rettentően felhúzott valaki/valami, és nagyon oda akartatok mondani. Úgy csípőből. Spontán. Hát nekem ez nem szokott összejönni, pedig az akarat megvan általában. ;) 

Egy régi:
 NE vállogasd a vonodat! 
Fordítás: Ne vonogasd a válladat!

Mai, mert nagyon megbántottak, ennek okán hirtelen több jelző is eszembe jutott az illető kapcsán:
- Te... te... te... TAJPADÉK!!!!
Összetétel: Tajparaszt + rohadék

Az eredmény mindkét esetben = sírva röhögés

És igen, egy újabb sztori, csak azért, mert annyian kértétek...

Ma megéheztem. Olyan jóféle gyorséttermi szemétre. Panírozott királyrákra á'la Burger King. El is mentünk kocsival a legközelebbi drive-ba. (Aki nem volt még, annak elárulom: a BK ellentétben riválisával amerikaiasra vette a figurát. Nem ablakban kéred élő embertől, hanem a földből kinövő, képernyővel ellátott "oszlophoz" beszélsz, mikor a rendelést feladod. Tudod, mint a Frédi és Béniben vagy az amcsi filmekben - ennek még később fontos szerepe lesz a történet szempontjából :D )
Naszóval már majdnem odaértünk a rendelést felvevő "oszlophoz", mikor elindult a nyálelválasztásom a sok gusztusos tábla láttán. Meg is jegyeztem: Ma annyit akarok zabálni, hogy hányingerem legyen! Erre a kedves sofőröm, barátom megjegyezte: Akkor egy hánytató menüt rendeljünk neked. Bár a poén halovány volt, kitört belőlem a röhögés, abba se bírtam hagyni. Odagurultunk a mikrofonos izéhez, mire a srác feladta volna a rendelést, amennyiben én nem szólok közbe: - Egy hánytató menüt kérnék! - Olyan röhögőgörcs jött rám újra, hogy szegény nem bírta elmondani, mit is akarunk, csak a felét, azt is nagy horkantások közepette a visszafojtott nevetéstől. Ömlött a könnyem, előregörnyedve fuldokoltam, úgy nevettem. Néha kell ilyen is :) A kiadó ablaknál a szolgálatban levő srác furcsán nézett ránk, külső szemlélőként valóban nehéz lehetett eldönteni, hogy sírok-e, avagy csak szimplán valami roham tört rám, úgy hajladoztam és kapkodtam levegőért, miközben patakzottak a könnyeim. Minden esetre átvettük a kaját, és a kísérőm szomorúan konstatálta, hogy bizony pont a saját részét nem tudta már elmondani, úgyhogy ha már így elviháncoltam a rendelést, leszek szíves befáradni érte a kajáldába...
Szépen beballagtam, a kasszás csajtól kértem elvitelre a cuccot. Erre a belső részről egyszercsak kikiabál a rendelést felvevő srác: Gyerekek, az előbb kint valami csaj úgy röhögött, mint akinek elmentek otthonról! Na... gondolhatjátok. Több se kellett nekem, először csak felvonyítottam, és ott fojtattam, ahol abbahagytam :D A kasszás csaj fülig vörösödött, bizonyára felismerte bennem az említett pácienst, de szerencsémre igen hamar ő is elkezdett nevetni, végül a pult két végébe kapaszkodva görnyedeztünk :D

Vigyázzatok, a jóked ragadós :D
Már csak azt sajnálom, hogy a srác nem jött ki, és nem szembesült velem :)

Mert ezt el kell mondanom. Sokszor hallani, hogy "becsukódik egy ajtó előtted, közben mindig nyílik egy újabb". Mindig is tudtam, hogy szerencsés kezem van a kártyajátékokban, de hogy ennyire?! 

Nem különösebben szeretem a pókert. Sok oka van. Az egyik, hogy mostanában annyira divatos lett - én pedig nem szeretek "majmolni" semmit. Másrészt valahogy nem vagyok túl jó egy társasjátékban sem: vagy megsajnálom az ellenfelet, vagy ha a másik dominánsabb karakter, és látom rajta, hogy mindenáron nyerni akar, egyszerűen hagyom, hogy fölém kerekedjen. Hiába no, nem bírom a stresszt. Azt hiszem ezek a tulajdonságok rendkívül esélytelenné tesznek, ami a pókert illeti :)
Szóóóval úgy történt, hogy kb. tizenpáréve nem is játszottam, aztán egy elfuserált kísérlet után (pedig akkor is király pókerem volt :D ) kb. egy hete úgy döntöttem, divat ide vagy oda, játszani fogok. Unaloműzőnek nem rossz, ráadásul az interneten elég jól ki lehet küszöbölni a fentebb említett hiányosságaimat.  Arctalan embert ugye nem sajnálunk meg annyira.. (kivéve, ha elfogyott a zsetonja, mert akkor én adok neki :D ) Történt aztán, hogy egészen belejöttem, gyakorlatilag a lapjárás nekem kedvezett, egyszerűen nem lehetett elszúrni a dolgot. Egy óra alatt KÉTSZER volt király pókerem. Aki szokott játszani, bizonyára tudja, hogy ez...khm. Maradjunk annyiban, elég ritka :) 

Winner winner chicken dinner...*
A sikeren felbuzdulva elkezdtem játszani baráti körben is. Király pókerrel indítottam, pedig nem én voltam az osztó (már akinek megfordult a fejében, hogy egy ilyen ártatlan teremtmény képes lenne csalásra :P ), de itt már elkezdtem gyanakodni, azt hittem a többiek szórakoznak. Bár nem meséltem senkinek az internetes afféromat a királyokkal :D A biztosítékot a mai napon verte ki nálam az ördög bibliája, mikor is a facebookon szintén pókereztem egyet. Szerintetek mi történt? Hát igen, második leosztásnál a macskának ismét mákja volt. Már éppen felsikítottam, hogy b**** meg KIRÁLY PÓKER!!!  mikor is kifagytam a szerverről, így még kételkedhetem abban, hogy valami paranormális jelenség szereplője vagyok-e. Maradjunk annyiban: különlegesen szerencsés a tappancsom, illetőleg különlegesen ragaszkodnak hozzám a királyok ;)

*Amerikai mondás, mikor a kártyában nyersz. Régen Vegasban egy csirke sült krumlival 1,75 $ volt, a legkisebb tét pedig 2$. Így ha megnyerted, már megvolt a vacsid, innen ered a dolog.

A vörös macska lekapja sapkáját, hogy aztán két tucat zúduljon vissza rá...

Kedves ismeretlen és ismerős olvasók! 
Eljött a búcsú ideje. Azért nem végleges, de átmenetileg felfüggesztem a bloggerkedést. Köszönöm nektek a sok bíztatást, pozitív hozzászólást, megkeresést. Köszönöm, hogy olvastatok, és figyelemmel kísértétek egy nehéz kezdet csetléseit-botlásait. Köszi Bari, hogy kommentelgettél :)

És igen, ezután is vigyázni fogok magamra O-;)

És jöjjön az utolsó szám :

https://www.youtube.com/watch?v=jyYZUhSeRYc

Ezúton is szeretnék minden anyuka ismerősömnek, barátomnak, rokonomnak BOLDOG ANYÁK NAPJÁT kívánni szívem minden szeretetével! :) 

Ma kitaláltam, hogy besegítek egy kicsit a holnapi anyák napi... (hogy is fogalmazzak?) "hisztériába" :) Jön ugyanis a bátyjám, a két kisfiával - ez már önmagában is felér egy természeti katasztrófával - de nyilván a nővérem is ellátogat, szintén két gyerkőccel. Úgyhogy felmértem a lehetséges variációkat, és abban maradtam magammal, hogy kihasználom az időt, míg egyedül vagyok, és nekiállok süteményeket sütni.
Az ember néha hajlamos megfeledkezni dolgokról, melyek tulajdonképpen örömet okoznak neki. Így voltam én is a sütés-főzéssel. Pedig hány helyen hangoztattam, mennyire szeretek a konyhában tevékenykedni... No mindegy, ezt most bepótolandó neki is láttam a munkának :)

Ha jól emlékszem, tavaly előtt karácsonykor csináltam először az egyik sütit, ami azóta a családom és barátaim nagy kedvence lett. Nagy előnye, hogy bármilyen konyhai analfabéta KÉPES elkészíteni, annyira egyszerű. Úgyhogy ha kedvetek szottyanna meglepni valakit, aki kedves a szíveteknek, íme a recept:

Foltos süti

Hozzávalók:
- 1 őszi/sárgabarack konzver
- 4 tojás
- 25 dkg cukor (mérleg hiányában=1 evőkanál az 2 deka)
- 2 dl oldaj
- 30 dkg liszt (ugyanúgy 1 púpozott evőkanál az 2 dkg)
- 1 tasak sütőpor
- 1 tasak vaniliás cukor (bónusz, elhagyható)
- 1 evőkanál reszelt citromhéj (bónusz, elhagyható)
- 2 evőkanál kakaópor, vagy darált mák, vagy darált mogyoró stb.

Elkészítés:
A sütőt 200 fokra előmelegíted, légkeveréses esetében 180 is elég. A barackot lecsepegteted, a levéből 2dl-t kimérsz. A tojásokat a cukorral fehéredésig (gyakorlatilag halvány sárgásodásig :D mert fehér sose lesz a sárgája miatt) felvered robotgéppel (vagy ha az nincs, akkor izomból habverővel). A besűrűsödött masszához hozzáöntöd az olajat és a barack levét. A lisztet, sütőport, vaniliás cukrot és reszelt citromhéjat hozzákevered. A tészta felét egy közepes méretű tepsibe (legalább 4 cm pereme legyen) öntöd, majd a maradékot több felé is oszthatod még. Az egyikbe belekeverheted a kakaóport, a másik adagba a mákot, mogyorót, ahogy tetszik. Minden esetre a megszinezett tésztát evőkanállal foltokban ráhelyezed a "natúr" tepsiben levőre. Így gusztusos, foltos sütit kapsz. Aztán beteszed elősütni, kb. 5-10 percre. Ha megvan, akkor kiveszed, és ráteheted a fél barackokat. Szépen belesüpped majd, de csak félig, így egy nagyon gusztusos desszertet lesz a végeredmény. (További 15-20 perc sütés szükségeltetik, immáron barackostul)
Azért szeretem ezt a süteményt, mert gyorsan elkészíthető, nem kell vele túl sokat szórakozni, ráadásul szép is, és a barack miatt nagyon sokáig omlós marad, nem szárad ki. A legjobb verzió amúgy a kakaós-mogyorós-barackos! A tepsit nem kell megkenni semmivel, nem ragad le az aljára, könnyen szeletelhető. A reszelt citromhéj és a vaniliás cukor más saját találmány bele, még finomabb lesz az íze! Sok sikert, aki nekifog :)

Mivel az újjászületés projektet már az első nap keresztülhúzták az égiek egy kiadós záporral, ami rányomta a bélyegét az alap hangulatomra... legalább benneteket boldogítalak két gyengécske viccel.

Fut a tyúk a kakas elől, és közben magában gondolkodik:
Ha megállok neki, azt fogja mondani, hogy kurva vagyok.
Ha tovább futok, frigidnek fog tartani...
Megvaaan! Elbotlok!

Ismét tyúkudvar a helyszín, hogy témánál maradjunk:
Fiatal, ereje teljében levő kakas érekzik az öreg mellé. Az első nap azonnal neki is lát a "dolgának", magáévá teszi az összes tyúkot. Az idős egyed csak csóválja a fejét, és mondogatja: - Nem lesz így jó, fiam...
Következő nap a fiatal sort kerít a tyúkok mellett a kacsákra is.
Az öreg megint csak lemondóan sóhajt: -Nem lesz így jó fiam. - De az újonc ismét válasz nélkül hagyja. Harmadik nap a tyúkok, kacsák után "ellátja a libák baját" is :)
Az öreg ismételten csak hajtogatja: - Nem lesz ez így jó fiam...
A negyedik napon sétálni indul a vén kakas, mikor meglátja a fiatalt kiterülve a szemétdomb tetején, fölötte egy sas köröz. Odaszalad hozzá, és mondja neki:
- Látod, fiam, megmondtam én...
-Menjen már innen öreg, még a végén elzavarja a sast! Nem látja, hogy nőstény?!

Ezt meg most találtam, nekem bejön :)
https://www.youtube.com/watch?v=E9cO2MLaaXY&NR=1

Árpilis... 2009 mélypontja. Az elmúlás hónapja.
Rájöttem már, velem van a gond. Egyszerűen túlságosan ragaszkodó vagyok. Mindenhez. Tárgyakhoz, helyhez, állatokhoz, emberhez. Gyűlölöm a változást, pedig az élet maga az állandó, folyamatos változás. Azért is érdekes(?)
Véget ért a suli, pedig nagyon szerettem oda járni. Valahogy biztonságot, állandó elfoglatságot jelentett. Ugyanennyire elveszettnek éreztem magamat érettségi után is. Valami fontos véget ér - kis halál nekem. Ez már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy szarul érezzem magam, de neeem... ha már padló, akkor küldjük le egészen a pincéig. Veszítsd el azt is, aki egészen mostanáig a legfontosabb szerepet játszotta az életedben. Köszike, érzem a törődést :D

No sebaj, macska lennék vagy mi a szösz, maradnia kellett még legalább 7 életemnek...
Úgyhogy viszlát április, Isten hozott május :) Ezt a hónapot innentől hivatalosan is az újjászületésnek szenteljük. Szépen levontam az elmúlt időszak eseményeiből a tanulságokat (ez azt is jelenti, hogy a múlton innentől már kár rágódni. Hallod? KÁR RÁGÓDNI!!!), abból egy listát gyártottam, mely szerint mik azok a dolgok, amiken saját magam érdekében változtatnom kell, illetve milyen rövid- és hosszútávú célokat fogok megvalósítani. Innentől csak egy akcióterv szükségeltetik. Elméleti síkon már olyan jól álllok, hogy szerintem lassan elmehetnék életmenedzselés trénernek is :D Csak szóljon, ha valakinek tanácsra van szüksége ;)

Jut eszembe... Ezúton is gratulálok minden kedves ismerősöm, barátom, volt barátom :D tesójának ballagása alkalmából!!!! :)

És végezetül, szóljon ez a szám nekem, és mindenkinek, akinek szüksége van egy kis bíztatásra ezen a csodálatosan szép napon ;) (mint nálam mindig, a szöveg most is fontos)
https://www.youtube.com/watch?v=FV-HPOHu8mY

Alakul a blog kinézete :) Kezdem lassan belakni, akár a tulajdon íróasztalomat. Ha majd végre kiigazodok rendesen rajta, hogy miképp is lehet szerkesztgetni, igyekezni fogok jobban személyessé, "mirelitkittenessé" tenni.
Ma voltam a fényképekért, de sajnos későn értem oda - jellemző - így kénytelen vagyok tovább fokozni az izgalmakat, hétfőn már bizotsan feltöltök néhány képet a diplomaosztóról :) Kis türelmet még.

Mivel ma nincs valami nagy hangulatom, ezért mesélés helyett eleget teszek egy kedves ismerős kérésének... Bár kétlem, hogy rajta kívül ez bárkit is érdekelne :D Szóval a szóban forgó illető "extrémnek" találta a túró rudi evési szokásaimat, és arra kért, legközelebb regéljem el a többit is. Hát akkor lássuk...

1) A pogácsának én az alját szeretem, és csak azt :D
2) A dobos tortának nem eszem meg a karamell rétegét
3) Szeretem mártogatni a mekis sültkrumplit a mc'freezbe :)
4) Ha már a sós-édes vegyítése került szóba, akkor a sós ropit fekete csokival a legjobb...
5) A pilóta kekszet nem választom szét, egyben fogyasztom, rendeltetésszerűen :) Almalével. Vagy tejjel.
6) Nem tudok úgy enni, hogy ne igyak rá. Ez a levesre is igaz, bár nem vagyok nagy leveses, így azokat általában mellőzöm.
7) Nő létemre szeretem a pacalt (akár velővel, vagy anélkül), még akkor is, ha egyetértek azokkal, akik szerint úgy néz ki, mint a felcsíkozott frottír zokni paprikába áztatva :D Viszont ez az egyetlen egy "magyaros" étel, amit elfogyasztok. Az összes többi pörkölt, disznótoros kilőve.
8) A jégkrémről is először a csoki réteget eszem le. Utána nagylelkűen elajándékozom a belsejét :DDD A mekis fagyit pedig kizárólag dupla csokiöntettel fogyasztom, de előtte hagyom, hogy szétolvadjon, így a sűrű máz az aljára kerül, elvegyülve a vaniliával. Nyam.
9) Szeretem ellopni a közelemben levő összes cukrászsütiről a díszítésnek szánt párizsi krém csíkot. Sőt, a marcipános szeletről a marcipánt is. Sajnos csak ritkán nézik el nekem ezt a pofátlanságot :D
10) Rühellem a koktélcseresznyét!!! Nem hiszem el, hogy létezik ember, aki meg bírná enni. Pedig tulajdon szememmel láttam már párat :D
11) A banánt kizárólag zölden, éretlenül.
12) Marhahúst majdnem nyersen, tengeri halat nyersen (sushi), édesvízi halat sehogy.
+ ivás :D Nem iszok csak gépi kólát, üvegeset nagyon ritkán. Vízből pedig csak a szénsavmentes natur aqua, evian, jana és danone vitalinea jöhet szóba. A többinek szerintem olyan az íze, mintha most rázták volna ki belőle a szénsavat, és még enyhén érezni a buborékot... bbbrrr.

Azt hiszem ennyi elég lesz, az ilyen mértékű intimitás már zavarba hoz :D

A mai naptól viszont igyekezni fogok mindig valami zenét is ajánlani a nagyérdemű figyelmébe :) Elég széles a skála, amiből hallgatni szoktam, remélem előbb-utóbb eltalálok valamit abból is, amit ti szerettek. Egyelőre a hangulatomra fogok hagyatkozni, ez most rólam szól :)
https://www.youtube.com/watch?v=eQzlnkeFc4Q

Érdekes módon amióta blogot írok, egyre többen úgy köszönnek el tőlem, hogy "nagyon vigyázz magadra"! :D Nem is értem, miért :D

Azért a mai napot sem úsztam meg lelkizés nélkül. Mert az ilyenkor KELL. :) Most az "áldozat" a már sokszor említett fiú legjobb barátom volt, szegényt néha már komolyan sajnálom. Ezúttal azonban hihetetlen bölcseletekkel látott el, amit úgy éreztem, feltétlenül a nagyközönség elé kell tárni, hátha többen is okulnak belőle ;) 

A szakításról: .. most látható az a folyamat, hogyan lesz a NAGY Ő-ből kicsi "az"...
Párkapcsolatról: .. az mindig csak utólag derül ki, hogy ez is csak egy próbálkozás-féle volt...

És a záróakkord:
Én: Szerintem egyszer majd úgyis te leszel a férjem...
Ő : ÉN???! Én BIZTOS, hogy nem! :DDDD
Azt hiszem ez mindent elárul... ;)

Tegnap este váratlan meglepetés ért. Felhívott egy nagyon régen látott barátosném, hogy holnap - azaz ma - tartsunk csajos napot, menjünk el reggel vásárolgatni, nézelődni. Neki volt is apropója, a tesója ballagására keresgélt ruhákat, én pedig hülye lettem volna kihagyni ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy kiszabaduljak végre elefántcsonttornyomból. Ennyire régen örültem már valaminek, bár a kedves olvasók már ismerik az ilyesfajta tevékenységhez való hozzáállásomat. Mégis úgy éreztem, ez a nap az enyém lesz!

Szóval reggel a megbeszélt időben meg is jelent, kocsival vágtunk neki az aszfalt-kalandnak. Irány valami "shopping center"! Az első boltba betérve beleszerettem egy (fiú barátom szerint szemérmetlenül) rövid farmerszoknyába, hozzá találtam felsőt is, csak akkor vert le a víz, mikor megláttam, hogy ez a verzió is cipzáros. De neeeem! Csalánba kétszer ugyanaz a villám nem csaphat, úgyhogy most kivételesen minden rendben volt :) Ráadásul egészen pontosan négy, azaz 4 számmal kisebb kellett, mint az eddig megszokott méretem! Kellő alaphangulattal vágtunk tehát neki a többi butiknak. Pontosan három órával később megállapítottuk, hogy jó lenne némi kalóriabevitel is, ha már ennyit talpalunk. Enni egyikünk sem akart (mindketten hasonló testalkatúak vagyunk), de azért valami léleknek és toroknak üdítő az jól jönne... Ebből a megfontolásból célba is vettük azt a híres sárga M-es gyorséttermet. Ekkor a barátnőm felhívta rá a figyelmemet, hogy az egyik kasszás fiú már egy ideje engem vizslat. -"Gondolom azt várja, hogy a bamba tyúk kiválassza, mit is akar rendelni végre" - jött csípőből a válaszom. De váltig állította az ellenkezőjét, és azzal a felkiáltással lökött a hapsi elé, miszerint szakítás után az ember megtápázott önbecsülésének jót tesz, ha flörtölget. Hát jó, legyen. Rajtam nem fog múlni :) Pillogtam, fogkivillantós mosollyal rendeltem magamnak egy  csokis shaket, vásárlótársamnak diétás kólát. A srác először alig észrevehetően, majd egyre inkább zavarba jött. Nocsak - gondoltam magamban, és adni kezdtem alá mégjobban a lovat. Először csak a keresztnevén szólítottam, aminek hatására fülig vörösödött(de hiszen ott lóg mindegyiknek az ingjén az a vacak kis tábla). A tetőpont akkor következett be, mikor szemérmes mosollyal megkértem, hogy vésse rá a telefonszámát a poharamra, aminek reszkető kézzel próbált eleget tenni... egészen addig, míg a megdöntött pohár műanyag fedele le nem pattant, és mini csokis niagaraként el nem kezdett lefolyni a pulton a shake... 
Szerencsére a cipőm és a farmerom néhány tucat papírszalvéta életének feláldozásával megmenekült, így nem kellett úgy távoznom, mint akit lehánytak. Ettől függetlenül kissé megszégyenülten és persze telefonszám nélkül hagytam el a "tett színhelyét" ;)

Utunk tovább vezetett a boltok labirintusában. Meg is állapodtunk egy igen híres divatmárka kirakata előtt. Figyelmeztettem kedves barátnőmet, hogy ez nem az a hely, ahol ránk bármi is jó lenne, a legnagyobb méret ennél a márkánál köztudottan az XS. "Ugyan már" - legyintett, és már bent is volt. Szkeptikusan baktattam utána. Látni kellett volna az eladók tekintetét! Úgy éreztem magam, mint a Pretty Woman c. filmben a Julia Roberts által megformált utcalány karakter, aki betévedt a Rodeo Drive-ra... A pult mögött is eleve olyan nők álltak, akik derekának vastagsága alig vetekedhetett az én felkaroméval... Sebaj, felvettem a pókerarcot, és bőszen válogatni kezdtem. Néhány perc nézelődés után az egyik hölgyemény hangosan megkérdezte: - Vásárolni is óhajtanak?- Erre a barátnőm karon ragadott, elindultunk kifelé és az ajtóból még visszaszólt: - Majd visszajövünk, ha leadtunk egy negyvenest :DDDD

Hát így telt el a mai napom. Egyszerűen zseniális volt :) Köszönöm!!!

Egyik nap átjött hozzám a nővérem, amolyan csajos lelkizésre. Nem is tudom, melyikünk szorult éppen nagyobb vigasztalásra, de tény, hogy nagyon belemerültünk a pasi témákba. Néhány percnyi átszellemült (és bölcs) hallgatás után egyszercsak odanézett a függönyömre, amire egy az anyaggal azonos árnyalatú műanyag pillangó volt felcsíptetve. A felismeréstől felcsillanó szemmel szinte kiabálni kezdett: - Te... a Feng Shui szerint nem szabad egyedül tartani a pillangót, mert az párkapcsolati válsághoz vezet!
Ó hogy az a... eddig nem tudtam, miért is szakítottunk :D Ezúton is üzenem az összes kedves Feng Shui-t ismerő eladónak, hogy rohadjon meg, ha hagyja, hogy a tudatlan vásárlók páratlanul vegyenek pillangókat! Ki tudja, hány párkapcsolat szárad már a lelkükön ;)

Már az ősidők óta tagja vagyok az egyik legrégebbi magyarországi internetes társkereső oldalnak. Kb. 97-re datálnám az első regisztrációt. Istenem...a régi szép idők! (Ha még rémlik valakinek az IRC, ICQ és hasonlók :D ) Bőven a sulinetes időszak előtt egész jó kis társaság volt ott.  Mondhatni családias légkör uralkodott, hiszen akkoriban még nagyon keveseknek adatott meg az otthoni internet elérhetőség. A mai napig a fülembe cseng a modemem prüttyögése és sistergése :) Zsenge kamaszkoromat leszámítva sosem kerestem ott társat. Igazándiból néhány randin kívül nem is jártam akkor se sikerrel, az átlag életkor legalább 10 évvel az enyém fölött volt. (Akkor még mit zavart ez engem? :D) Érdekes módon ettől függetlenül mindkét meghatározó és hosszú párkapcsolatom az interneten kezdődött, mikor éppen mindent keretem, csak társat nem. A "sors" néha furcsa helyzeteket produkál.
Visszatérve az adott oldalhoz... Egy-két-három évente azóta is ellenőrzöm, hogy él-e még a regszitrációm. Olykor maradok pár napig, de leginkább csak sopánkodni, mennyire felhigult a társaság, és a régi ismerősök már ezer éve nem járnak vissza, a legtöbbjük törölt is. No hát unalmas óráim kitöltése okán ismét felkeveredtem az internetnek eme "gyöngyszemére". Konstatáltam, hogy az elmúlt 10 évben semmilyen újítást nem vezettek be, gyakorlatilag az oldal arculata, technológiája és minden pontosan ugyanolyan, mint 1998-ban. Talán ez az egyik oka annak, hogy finoman fogalmazva haldoklik? :) Ki tudja... Minden esetre én nosztalgiáztam egy sort, és nem számoltam azzal, hogy bárki is rám írna. (most sem társkeresési céllal léptem be)

Aztán mégis megjelent villogva a kis boríték ikonka. Már a feladó nickneve is elborzasztott, de azért a kíváncsiságom győzött, megnyitottam az üzenetet. A következő "sokk" akkor ért, mikor köszönés és mindenféle udvariassági formulák mellőzésével egy kép fogadott, méghozzá az illető "nemesebbik szervéről". Na gondoltam magamban, ez aztán az in medias res kezdés. Nem pazarolja a srác az idejét. Nem válaszoltam vissza, azt hiszem az ilyesmire nem is lehet kultúráltan. Körülbelül 2 perc múlva jött egy újabb üzenet. "Nem tetszett amit láttál, azért nem írtál vissza?" Igyekeztem kedvesen megfogalmazni a delikvensnek, hogy nem igazán érdeklődöm iránta. Sőt, jelen pillanatban senki iránt nem érdeklődnék. Nem vette az adást. "Legalább próbáljuk ki" - szólt a válasz. Megköszöntem szíves felajánlását, és újfent visszautasítottam. "Nem akarlak feleségül venni, csak egyszeri alkalomról lenne szó" - próbálkozott tovább. Ezt már figyelmen kívül hagytam, de rövid időn belül további 10 üzenet villogott rendületlenül a postaládámban. Végül írtam neki, hátha ezzel már végérvényesen elzavarom a kellemetlenkedőt: "Azt hiszem most jöttem rá, hogy leszbikus leszek!" És mit ad isten, erre is jött válasz: "Tényleg? Akkor csinálhatnátok a hugommal, én meg közben kukkolok"....
Azt hiszem ide se nézek fel újra két évig :)))

Mert azt hinné az ember (lánya) macskája, hogy este a gép előtt ülve már nem érheti semmilyen baleset. Kényelmesen hátradőlve böngészi a világhálót, előtte szép tányérban még szebb ananász karikák várakoznak... villa nélkül, csak úgy kézzel esszük, amolyan barbárosan. Úgy esik a legjobban. Persze csúsznak a szeletkék, mert igazi, friss ananászból van, nem ám cukros konzerv löttyös. Aztán mikor az elsőt a kelleténél kicsit jobban szorítottam "nem fogsz ki rajtam, nem csúszol ki a kezemből" gondolattal, az erőkifejtés hatására a túlérett gyümölcskarika minimum 5 darabra esett szét, és lőtt ki a szélrózsa minden irányába... Csak 10 percembe került, mire levakargattam a monitorról és a billentyűzetről a levét. Bár helyenként még mindig odaragadok az asztalhoz :)
 

Durván három héttel ezelőtt nagyon kifakadtam a már említett barátomnak. Nem szokásom lelkizni túlzottan, legalábbis ilyen szinten nem hagytam még el magam. Sosem voltam "szingli" (legalábbis 14 éves korom óta), sosem éreztem magam ennyire szerencsétlennek. Határtalan empátiájának tanubizonyságául hátba veregetett, és azt mondta: Ne aggódj, ennél már nincs lejjebb, innen csak felfele vezethet az út. Azt hiszem tévedett :D

Már lassan három hete tart. De még csak a gyanú halovány árnyéka merült fel bennem. Mára azonban a teljes bizonyosság letaglózó erejével találtam szemben magamat. Valaki megátkozhatott :D

A reggel már pocsékul indult. Fáj a vállam. Nem kicsit, nagyon. Ezúton is szeretnék minden kedves leendő diplomást figyelmeztetni, hogy amikor a diplomaosztó ünnepség elérkezik ahhoz a szívet melengető pillanatához mikor is a sapkáikat a volt diákok feldobják... nos vegyék figyelembe a fizika azon törvényszerűségét, mely szerint amit feldobnak, bizony le is esik. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az alsó sorok egyikében foglaltam helyet, így mindjárt egy fél tucat sapka záporozott rám. Kettő pedig olyan tökéletesen talált vállon (és melyik vállamat? csak nem azt, amit két éve a vidámparkban már sikerült elrepeszteni?), hogy azóta is kék-zöld vagyok. 

Némi borogatás után azért bizakodóan folytattam a napomat. Gondoltam, megjutalmazom magam, így elballagtam a közeli InterSparba. (Na nem oda, ahol már volt egy incidensem, annyira nem vagyok bátor.) Ezer éve nem ettem túró rudit. Nem is különösebben a kedvencem, de Bari éppen tegnap emlegette, így megkívántam. (Ezúton is közlöm, a te hibád :P ) Nem tudom, kinek milyenek a túró rudi evési szokásai, én azok közé tartozom, akik először a csokit kezdik el lerágcsálni róla, a belsejét a végére tartogatják... Szóval megkaparintottam a zsákmányt, és az első adandó alkalommal neki is estem. Nem számoltam azonban a ténnyel, mely szerint ez a csemege hűtést igényelne, és főleg ebben a melegben gyors olvadásnak indul. Gondosan lefejtegettem a csomagolást róla, farkasszemet néztem a leendő áldozatommal, de még mielőtt agyaraim rázáródhattak volna, a nyavajás ketté tört, és e leváló rész víg csattanással esett a betonra. A kezemben mindössze a rúd hátsó végéről leolvadt kis csokoládé karika maradt...

A tetőpont azonban még csak ezután következett. Lógó orral hazaballagtam. 
Anyámnak van egy találmánya. Eléggé alacsony, a spájzunk ablaka pedig túl magas, még lábujjhegyen sem érné föl. Viszont cigarettázni meg szeret a konyhában a kávé mellett, úgyhogy gyakran kell nyitogatni azt a bizonyos nyílászárót. Hogy megkönnyítse a dolgát, egy régi törött partvisnyelet akasztott az ablak kilincsére, amivel máris tudja kezelni a problémát. A nyél használaton kívül is ugyanott marad, csak az ablak alatt álló hűtő tetejére szoktuk ráfektetni. Hazaérvén azon tűnődtem, vajh lapul-e a hűtőben valami, amivel enyhíthetnék bánatomon. Kitártam az ajtaját, majd pár pillanatnyi nézelődés után szomorúan konstatáltam, hogy nem fogok semmi fogam alá valót találni. Így becsuktam. Volna. Ha az oda támasztott partvisnyél, mely ezidáig mindig olyan megbízhatóan a helyén maradt most nem döntött volna úgy, hogy leakad az ablak kilincséről, és alaposan pofán nem ver...

Ma összejött MSN-en az MM csapat nagyja. Nosztalgikus hangulat lett rajtam úrrá... nézzétek el nekem. Ha nem értitek az alábbi mondatokat, az nem a véletlen műve ;)

A Remény hal meg utoljára. Kivéve a wesnoth csatákban :D

Zizzzizzziii... ;)

Bátor, már megint itt vagy? :D

Hiányoztál! Szeretlek! *Elmorzsol egy könnycseppet. Elájul*

Beköszöntött a klasszikus kuss korszak.

Kuss szünet - szószabi. :P

Lessz

A gumicukor, a billentyű és a monitor esete...

Mindig a szívemben maradtok: Rhaido, Kineko, Shiro, Tia, Shadow, Silver Fang, Moon, Démon, Daemia... és a kihagyhatatlan hiúzok: Aurora, SilentWing,Leona

Bekapta a fejét? Hát mi vagy te, óriáskígyó wazz? :D

És ahol minden kezdődött: Vlovarda.

Hát megvolt ez is. Diplomás lettem. Hurrá.

Nem is tudom mikor éreztem ilyen kettősséget utoljára. Egyrészt teljesen unottan tekintettem a mai nap elé... komolyan, ennél jobban már akkor sem tudnék leszarni valamit, ha... Na mindegy. Aztán úgy tűnik, tudatt alatt mégis hatott a barátaim nyesztetése, mely szerint "örülnöd kéne, mégis csak a DIPLOMÁDRÓL van szó, négy év munkája blabla". Aludni is alig bírtam. Bár van egy olyan érzésem, hogy ennek kevés köze volt a konkrét eseményekhez. Végül anyu "kedves" keltegetése (felordított a lépcső aljáról, hogy ébren vagyok-e) megtette hatását. Kipattantam, gyors mosakodás, öltözés és további kapkodások szépítették az indulást. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy miért is nem intéztem el a dolgokat még előző este, amikor időm is lett volna...

No mindegy, némi késéssel be is értem a főpróbára. Megfelelő méretű talár keresése, a lányok vinnyogása, mely szerint képtelenek a frizurájuk megőrzése mellett a fejükbe húzni azt a bizonyos négyszögletű sipkát. Tényleg, van annak neve? Na erre most ráguglizok. (eredménye= egyetemi diplomaosztóra sapka, talárhoz. Szerintetek? Szerintem is)
Visszatérve az eseményre.. Némi tanácstalan toporgás és a sor hosszúságának szemrevételezése után bekéretszkedtem a fiú wc-be, hogy én is eleget tegyek hiúsági kötelezettségeimnek, és megállapítsam, az a bizonyos sapka mindenkin egyformán hülyén áll, úgyhogy felesleges tovább strapálni magam.
A rendezvényszervezők minden részletre ügyeltek. Szépen elmagyarázták a sorrendet, a bevonulást, a műsor pontjait, egyszóval kitettek magukért. Röhögés csak akkor tört ki, mikor a próbán elhangzott a közös eskütétel is, és az egész végzős évfolyam a saját neve helyett szépen egyszerre mondta a felolvasóval: Én, Kisvári Dávid...
A suli előtti közös fényképezkedés egész jól sikerült, remélem majd látszik belőlem más is, mint a rikító vörös hajam, amint a szél éppen a pofámba fújja...
Maga az ünnepség egész jó volt. Már menet közben nagyon sajnáltam, hogy Barit mégsem hívtam el, de jószándékúan meg akartam kímélni egy baromi unalmas és hosszadalmas procedúra végigszenvedésétől. A csúcspont az volt, mikor az iskola "meglepetése" következett a végzősöknek a Fool Moon együttes személyében. A híres hírhedt 600-as teremben eléggé lent ültem, úgyhogy pontosan úgy éreztem, mintha a "don't worry, be happy" című szám nekem szólt volna személyesen... Mindig elfelejtem, mennyi gyógyír van a zenében. Kis öröm a nagy semmi közepén :)

Végül kibírtam a napot bőgés nélkül - ami nálam külön eseményszámba megy - és megkaptam a várva-várt papírt, díszhengerben pergamenes kiraknivaló verziót, mappában a mellékleteket stb. Plusz egy nagyon szép sárga rózsát, illetve egy csini kék lufit az iskolától, emlékbe :) Most itt lengedezik az ablakhoz kötözve.

- Avagy hogyan költsed el két mozijegy árát egy filmre, amit sose nézel végig... -

Mondtam már, hogy film függőségem is van? Ezt leginkább a volt élettársamnak köszönhetem. Vele ugyanis napirend szerint minden áldott este megnéztünk valami audiovizuális tartalmat. (Ráadásul szigorú műfaji kritérium is volt: csakis thriller, horror vagy fantasy, esetleg sci-fi kerülhetett a palettára) Pár év alatt persze "kinőttük" a közeli videótéka választékát, aztán odáig fajult a helyzet, hogy a neten is ritkán találtunk "újdonságot"... 

Magány ellen pedig jó orvosságnak tűnt, hogy folytassam ezt a kedves kis hagyományt, legalább lesz mivel lekötni magam unalmas estéimen. Visszatértem hát kedvenc kis tékámhoz, onnan szemezgetek mostanság, hiszen moziban se voltam jóideje. Legalább van újra választék... A probléma csupán annyi, hogy újabban csukott szemmel "nézem" a filmeket. Beállítom a tévén az időzítőt, hogy 30 perc múlva automatikusan kapcsoljon ki, de csak a legritkább esetben bírom ki ezt az időt is ébren. Így fordulhat elő, hogy egy filmet legalább három napig kölcsönzök, mire a végére érek. De a tartalmát akkor se tudnám elmesélni, ha az életem múlna rajta...

..legalábbis ha van eszük a biztonsági őröknek az Intersparban...

Történt ugyanis, hogy a "vásárlási lázam" a ruhás incidens ellenére sem csillapodott. Betértem hát némi vitaminért (értsd: gyümölcs) az egyik közeli Sparba. Bár nem szándékoztam sok dolgot venni, mégis bevásárló kocsival indultam a "pokolba"...(ez is valami gyerekkori berögződés lehet, de a kocsit ÉN tolom. Csak én. Bárkivel is menjek. Lehet, hogy ezután erről le fogok szokni?)
A nagyobb üzletek burkolt marketinges eszköze a háttérzene. Úgy módosítják a vásárló hangulatát, hogy észre sem veszi, mégis tudat alatt jobb lesz a kedve, ergo vásárolgathatnékja támad. (szerintük) Nálam éppen az ellenkező hatást érte el az éppen hallható szám - rettenetes nosztalgiázhatnékom támadt, így megálltam az út közepén, elgondolkodva könyököltem a kocsi "kapaszkodójára". Biztosan rendkívül bárgyú arckifejezést sikerült vágnom, mert egy darabig mindenki jó messzire elkerült. Aztán megérkezett Ő... Mint a nagy, romantikus filmekben, minden ezutáni dolgot lassítva láttam. Csak éppen nem azért, mert olyan jóképű lett volna, vagy kisportolt, vagy legalább egy öltönyös nagymenő. Ó nem. Egy betintázott, 120 napos "borostával" rendelkező ojjektum egyre csak közeledett felém. Már nem volt annyi időm, hogy a frontális ütközést teljesen elkerüljem. A kocsija jókora erővel lökte meg az enyémet, ami  rágurult a lábfejemre. (Hol máshol tartaná egy macska a mancsát, mint a kocsi kereke előtt, fék gyanánt? ) A fájdalom és a meglepettség együttes hatására abban a pillanatban egy - Jaj a lábam! - felkiáltással le is hajoltam volna dédelgetni sérült testrészem, azzal azonban nem számoltam, hogy az előbb még könyöklőként tökéletesen funkcionáló alkatrész útban lesz, már ami a homlokomat illeti. Így történt, hogy lehajolás közben még sikerrel le is fejeltem a kapaszkodót... A földön ülve már csak annyira futotta, hogy a plafont bámulva megkérdezzem feljebbvalómat, mégis mi a francot ártottam neki? Vagy úgy gondolta, hogy vicces lenne, ha az összes eddigi életem vétkeit ezen a héten torolná meg rajtam.
Az üzletből két ananásszal a hónom alatt, lesántulva és némiképp szédelegve távoztam. Kár, hogy kapaszkodón lévő piros spar embléma csak fél napig látszott a homlokomon...

Azt hiszem le kéne védetni a legtutibb fogyókúrás módszert. Milliárdokat kereshetnék rajta, de lássátok feleim, önzetlen módon megosztom veletek. 
Íme a titok: *suttog* Végy egy tetszés szerinti nemű embert, szeress bele (nem kicsit, nagyon), majd kérd meg, hogy dobjon téged. Persze mindezt akkor, mikor még változatlanok az érzelmeid, azaz tombol az a bizonyos nagybetűs...(ez a kulcs! ;) )
És láss csodát, nem fogsz akarni többet még csak ránézni se a kajára. Érdekes módon eddig azon típusba soroltam önmagam, akik bármilyen körülmények között képesek voltak enni. Hiszen az étekzés a mindennapok ünnepe! Enni jó! Aham... Két hét, mínusz 12 kg. Norbi Alexandrástul elbújdoshat.

Naszóval ilyen előzmények okán indultam útnak (minden leesik rólam), hogy valamilyen ünneplő jellegű ruhát kerítsek magamnak a hétvégére, lévén diplomaosztóm lesz. Megmondom őszintén, vásárlás terén sem vagyok tipikus nő, egyszerűen gyűlölök "shoppingolni". Főleg kényszerből. (kivétel a szép fehérnemű, mert az is kell, hogy erősítse a szabályokat ugye) Úgy gondoltam, a legjobb megoldás - amennyiben meg akarom magamat és kíséretemet kímélni a felesleges időtöltéstől - ha olyan helyet szemelek ki, ahol sok üzletet találok egy helyen. Igen, úgy van, betértem egy plázába.
A főbejáratnál levő első butikban találtam is megfelelő fekete szoknyát és blúzt, a körülbelüli méretet kiválasztva sietve betértem a próbafülkébe. Örömöm határtalan volt, azonnal eltaláltam a mindent, a szabása tökéletes, a méret is stimmel, ráadásul még csak 2 perce tart az egész procedúra... Egyetlen buktatót hagytam csak figyelmen kívül: a szóban forgó szoknya gomb hiányában csupán cipzárral volt ellátva, ami már a felfelé is akadozott. A tükörképem elfogadhatót mutatott, rövid divatbemutatót követően a kíséretem is díjazta a választást, így elégedetten felsóhajtva húztam vissza a fülke függönyét, igyekeztem minél gyorsabb tempóban megszabadulni a ruháktól, hogy már csak a kasszánál való sorbanállást kelljen túlélni. Igen ám, de a szoknya valahogy nem akart lejönni rólam. A cipzár beakadt. Se le, se föl. Vettem egy mély levegőt, és megfordítottam magamon a ruhaneműt. (hol máshol lehet a beakadt izé, mint hátul?!) Először csak finoman próbálkoztam, aztán izomból is nekiestem - lesz ami lesz alapon. Semmi. Az eredmény ugyanaz. Kínos vigyorral az arcomon kénytelen voltam behívni a legjobb barátomat - aki mellesleg ellenkező nemű - hogy legyen a segítségemre. Nem akarom tudni, mit gondoltak az eladók, miközben némi suttogás (*tépd már le rólam, nem érdekel csak csináld*), elfojtott röhögés és mocorgás közepette nekiesett ő is a cipzárnak. Az azonban nem volt képes megadni magát, így 10 perces küzdelem után két választásom volt... Vagy leolvassák a vonalkódot a seggemről, és maradok szombatig abban a szoknyában, vagy kérek valami "szakszerűbb" segítséget. Az utóbbinál maradva kértem két "rihi-röhi" (amolyan kamaszforma) segédcsajt, hogy valahogy szabadítsanak meg végre a kínjaimtól... Persze túlságosan féltették a műkörmüket, így némi sopánkodó tanácskozás után (a bolt kellős közepén) úgy döntöttek, hogy azzal a rendkívül intelligens ötlettel rukkolnak elő, mely szerint húzzam le magamról fölfelé a ruhát. Persze azzal nem számoltak, miszerint a mellbőségem JÓVAL nagyobb a derékbőségemnél. Úgyhogy ezt a verziót nem nagyon akartam erőltetni, csupán felhívtam szíves figyelmüket testi adottságaimra, és biztosítottam őket arról, hogy ez a stratégiai lépés nem fog nálam működni.  Az ügy vége az lett, hogy további tanácskozás és cirka fél óra után megszántak: kijelentették, hogy az áru már úgy is selejt, így kaptam egy ollót végre, hogy leszabhassam magamról a szoknyát...

Így jár a macska, ha akarata ellenére vásárolni megy.

Blog 2.0

Tartozom egy vallomással...
Kommunikáció függő vagyok. Az a fajta, akinek szinte mindegy, hogy két vagy csupán egyirányú folyamatról van-e szó, a lényeg maga a tevékenység. Információt adni, kapni, és mindezt lehetőleg folyamatosan. 

Az ember azt hinné, hogy ezzel a függőséggel viszonylag könnyű együtt élni. Pedig ez korántsincs mindig így. Persze jó társasági ember lehetek, de olyankor is késztetésem van a kommunikációra, mikor tulajdonképpen nincs miről beszélni. Gyerekkoromban például rendszeresen leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy "megrontsam" a szűz füzeteimet, melyek iskolai célú felhasználásukat várva lapultak a fiókomban. Írni, írni, írni, megtölteni az üres papírt... Aztán a lelkesedés persze hamar elszállt, néhány oldal után befuccsolt az összes "naplókísérletem". 

Úgy döntöttem, ismét teszek egy próbát, ezért  indul útjára a saját blogom - információt adni - most éppen magamról, a nagyvilágnak. Felmerülhet persze a kérdés  (jogosan), hogy ugyan kit is érdekelhet mindez? Nos, a naplóm egyszerre két célt is kiszolgál. Egyrészről saját magamat szórakoztatom vele, friss szingliként segítem saját napról-napra történő túlélésem, másrészről igyekszem némi vigaszt nyújtani a hasonló cipőben járó kedves kollégáknak ;)

Mirelitkitten - lassan felnőve ;) - BloggerCat